Látnivalók

Hullámok

Egyházi emlékhelyek tábla

A 2016-ban átadott Árpád utcai játszókertben tematikus információs táblát állíttatott az önkormányzat azzal a céllal, hogy az összes jelentős helyi egyházi vonatkozású emlékhelyet, intézményt és épületet-építményt egybegyűjtve mutassa meg. A színes képekkel illusztrált összeállítást a gyalogtúra végpontjától, a Szabadság úti patakhídtól 150 méterre találjuk meg.
Hullám

Harangláb

A Középhegy nevű településrész egyedi tájeleme a Harangláb. A Csömörre érkező szőlőművelő svábok állíttatták a XIX. század második felében, mely jelezte az időt a hegyen dolgozóknak.
Hullám

Kálvária, stációk

A Kálvária-domb szimbolikus pontja a dombtetőn álló keresztek, vagyis a Kálvária, amelyet pár éve önkéntesek alakítottak stációkból álló, valódi kálváriává. Érdekesség, hogy tavasszal éppen ez, a régi HÉV-sínek felé eső domboldal a falu legpompásabban kékellő ibolyamezője.
Hullám

Körpanorámás kitekintőpont

A kitekintőponton elhelyezett látképek segítségével beazonosíthatjuk Csömör fontosabb épületeit, településrészeit, valamint a település felett elterülő dombokat, hegyeket, de még Budapest kiemelkedő építményeit is! (pl. Parlament, Szent-István Bazilika, Budai vár)
Hullám

Sinka István-emléktábla

Egy ideig településünkön élt és alkotott Sinka István író és költő, a magyar népi írok egyik legjelentősebb képviselője. Itt-tartózkodását emléktábla hirdeti. Az egykori Sinka-tanya bejáratát a mai napig őrzi Csömör egyik legnagyobb „fapárosa”, két óriási jegenyenyár.
Hullám

Zsidó temető

A régi strand melletti területtől csak néhány tíz méteres kitérő az egykori zsidó temető. Az itt található információs tábla a korábban Csömörön élt zsidóságról emlékezik meg.